Miután vége lett ennek a dolognak magamba zuhantam.
Olyanokat tettem, amikre nem vagyok büszke. Lett bennem egy idő után egyfajta bizonyítási vágy. Be akartam bizonyítani neki, és magamnak is, hogy nincs szükségem rá. Játszani akartam olyan fiúkkal, akikről tudtam, odavannak értem, de mielőtt elmélyülhetett volna a dolog mindig megálljt parancsoltam, mert én nem vagyok lotyó. Egy ideig lezártam ezt a témát, csendben magamban szenvedtem, és ordítani tudtam volna, mikor megláttam egy-egy képen lányokkal. Belül teljesen összetörtem, tomboltam, de nem tudtam mit csinálni. Aztán nemrég jött egy srác, aki már elég régóta oda volt értem. Mondom oké, tegyük féltékennyé a srácot, aki összetörte a szívem. Hagytam, hogy bókoljon meg minden, adtam alá a lovat. De aztán kezdett elmélyülni, én meg rájöttem mekkora egy szemét lotyó vagyok. Undorodtam magamtól. Megmondtam a srácnak, hogy nem tudnék beleszeretni, sajnálom. Egész este sírtam, és írtam a másiknak, hogy lököm el magamtól azokat a fiúkat, akik szerelemmel közelítenek felém, mert még mindig reménykedem.
A srác akit ha úgy vesszük lepattintottam még mindig próbálkozott, egyszerűen nem értettem, de úgy döntöttem meg se nyitom az üzeneteit, lezárom ezt a részét az életemnek.
Igen, egy idióta vagyok, hogy ennyi idő után még képes vagyok érzéseket táplálni felé, de ez van. Én őt szeretem, de hiszek benne, hogy egyszer jön valaki, aki képes lesz elfeledtetni velem a múltamat, és ő lesz a jövőm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése