dance

Hello.

Tudjátok, oviban kezdtem táncolni. Akkor nem fellépések voltak, hanem szülői bemutatók. Emlékszem egyet sem tudtam végigcsinálni anélkül, hogy ne sírtam volna el magam, és sajnos nem az örömtől :D
Aztán általánosban minden megváltozott. Ott rendes fellépések is voltak színpadon, én pedig imádtam! :)
Aztán bekerültem 2006-ban a mostani tánciskolámba. Ott minden félévkor és évvégén rendes színházak színpadán kell bemutatnunk a tudásunk. Ej de szépen fogalmaztam :D Az valami hihetetlen érzés! :')
Aztán ezen kivül vannak önálló darabjai is. Már 2006-ban bekerültem az egyikbe, úgy örültem!
Aztán minden évben kaptam hozzá más szerepeket új darabokat mindent! :) A színpad és a táncterem lett a második otthonom:) De tényleg, van hogy többet töltök ott, mint otthon :D Az a legjobb :)
Itt születnek a legjobb barátságok, szerelmek, hülyeségek, baromkodások :) de tényleg. :D
Egy a lényeg, ha nem lenne a tánc, én nem tudom túl éltem volna-e az eddigi életemet .. :)

"A tánc számomra olyan, mint az élet:
néha könnyed és lágy,
néha lendületes és magával ragadó,
van mikor kemény és nagyon nehéz...
de sosem adom fel!"

b*tch

Hello.

Miután vége lett ennek a dolognak magamba zuhantam.
Olyanokat tettem, amikre nem vagyok büszke. Lett bennem egy idő után egyfajta bizonyítási vágy. Be akartam bizonyítani neki, és magamnak is, hogy nincs szükségem rá. Játszani akartam olyan fiúkkal, akikről tudtam, odavannak értem, de mielőtt elmélyülhetett volna a dolog mindig megálljt parancsoltam, mert én nem vagyok lotyó. Egy ideig lezártam ezt a témát, csendben magamban szenvedtem, és ordítani tudtam volna, mikor megláttam egy-egy képen lányokkal. Belül teljesen összetörtem, tomboltam, de nem tudtam mit csinálni. Aztán nemrég jött egy srác, aki már elég régóta oda volt értem. Mondom oké, tegyük féltékennyé a srácot, aki összetörte a szívem. Hagytam, hogy bókoljon meg minden, adtam alá a lovat. De aztán kezdett elmélyülni, én meg rájöttem mekkora egy szemét lotyó vagyok. Undorodtam magamtól. Megmondtam a srácnak, hogy nem tudnék beleszeretni, sajnálom. Egész este sírtam, és írtam a másiknak, hogy lököm el magamtól azokat a fiúkat, akik szerelemmel közelítenek felém, mert még mindig reménykedem.
A srác akit ha úgy vesszük lepattintottam még mindig próbálkozott, egyszerűen nem értettem, de úgy döntöttem meg se nyitom az üzeneteit, lezárom ezt a részét az életemnek.
Igen, egy idióta vagyok, hogy ennyi idő után még képes vagyok érzéseket táplálni felé, de ez van. Én őt szeretem, de hiszek benne, hogy egyszer jön valaki, aki képes lesz elfeledtetni velem a múltamat, és ő lesz a jövőm!

you know?

Hello.

Tudjátok milyen érzés az, amit úgy neveznek: szerelem első látásra?!
Én tudom. Mármint nagyjából.
A fiút akkor ismertem meg, mikor gimibe mentem. Biztos láttam már gólyatáborban is, de őszintén szólva nem emlékszem. Láttam párszor a suliban, de nem nagyon volt egy a baráti körünk, ugyanis kb. 1 közös barátunk volt kb, hiszen csak évfolyamtársak voltunk. Igazából csak facebook ismerősök voltunk. Tudjátok kb. 2 éve voltak ezek a hülyeségek face-n, amikor nagyon unatkoztak az emberek kirakták : Like, és megy a faladra.. ilyen hülyeségek, mindegy. Épp azon voltam, hogy megöl az unalom, így én is kiraktam egy ilyet, és láss csodát, ő is bekedvelte. Furcsa volt olyanról írni, akit nem ismersz. Volt egy olyan kérdés, hogy barátok vagyunk-e, erre azt írtam nem tudom. Aztán kirakta ő is, és nálam azt írta, hogy folyamat elindítva. Elmosolyodtam. Elkezdtünk beszélni. Valami furcsát éreztem, nem tudom mit, de mikor beszéltem vele, vagy vele voltam mindig mosolyognom kellett. Aztán rájöttem... én érzek iránta valamit. Nagyon jól éreztük magunkat egymás társaságában, aztán bevalottuk egymásnak, hogy tetszik a másik. Hihetetlen nagy öröm! Annyira jól megvoltunk, boldog voltam, és annyira szerelmes, mint még soha!A suliban mindig beszéltünk, de attól még délutánonként sms-eztünk, és esténként mindig felhívott. Boldogság volt. Örökre vele akartam lenni.
Aztán jött a fekete leves. Véget vetett ennek a dolognak. 3 napig csak sírtam. Másnap odajött hozzám, mintha mi sem történt volna csak megölelt, én pedig önkéntelenül is elmosolyodtam. Megkérdeztem tőle aznap este, hogy mi volt ez, azt mondta csak látni akart újra mosolyogni.. na köszi. Azt hittem soha nem heverem ki. Ez történt tavaly június eleje fele.
Sulit váltottam, persze nem emiatt.
Jött egy fiú, akivel nem voltunk együtt, de én belezúgtam. Segített elterelni a gondolataimat a srácról, és kisebb-nagyobb sikerrel járt. Aztán letettem róla, és megint előjöttek -ha már nem is annyira erősen -az érzéseim a másik srác iránt. Nem tudtam, hogy tud ennyi idő után is ilyen hatással lenni rám. Visszagondolok, hogy milyen volt amikor megfogta a kezem, és görcsbe rándul a gyomrom. Igen, ezt nevezik szerelemnek.
Kétszer is elkövettem a hibát, hogy elmondtam neki mit is érzek. Mindegy.
Több mint egy év telt el, és még mindig nem vagyok teljesen túl rajta. Szuper.
Mit csinálhatnék?! Semmit. Ez ellen nem lehet semmit se tenni. Talán az idő az, ami majd egyszer segíteni fog..

ready.

hát hello.
Nem szeretnék sok mindent mondani magamról, jó lesz így kicsit titokzatosan, majd úgyis megtudtok dolgokat ha olvassátok a blogot :)
17 leszek idén, 11.-be megyek. Ovis korom óta táncolok, és táncos gimibe járok. A tánc az életem, nem tudom mit kezdenék nélküle.
hát egyenlőre ennyi. xx